2013. január 19., szombat

Üveg a 2013-as céloknak- My goals for 2013


Valahogy már egy ideje érzem, hogy 2013 nekem igen szerencsés, élményekben gazdag év lesz, amikor sok olyan dolgot megvalósíthatok, amit eddig nem tudtam. Elkészítettem tehát a kis" 2013-ban megvalósuló álmok" üvegecskémet.

Fogtam egy kis befőttes üveget, körömlakkot, egy macis kinyomót és némi színes papírt, majd nekiláttam. 
Napokig gyűjtögettem vékony papírcsíkokra, mi az amit szeretnék megvalósítani ebben az évben, majd ezeket feltekergettem. 

Az üvegem tetejére a maci kinyomóval festettem egy ezüst macit körömlakkal, majd csillámos lakkal folytattam. 


Majd fogtam egy csík kék papírt, amiből maci formákat nyomtam ki és ráragasztottam körbe az üvegemre. 
Természetesen mindenki olyan üveget készít, amilyet csak szeretne, nekem most ez a macis megoldás tetszett, gyermeki énem előbújt. 
Végül pedig beletettem a sok-sok feltekergetett papírcsíkot, amelyen ez az évem van lényegében és lezártam az üveget. :) Ott pihen a polcom tetején és árad belőle a pozitivitás. 

Ezt még Január első napjaiban készítettem és meg kell mondjam, már van is ami kezd megvalósulni 
I LOVE U 2013!

2013. január 14., hétfő

Jég koszorú, gyertyatartó- Ice wreaths, lanterns

Tavaly láttam egy ötletet, amit még soha előtte: jég ajtódísz...hm..megnéztem és az ötlet, hogy termésekből és vízből készülhet csodaszép ajtódísz, rögtön megfogott. Idén megszaporodtak a különböző ötletek, kivitelezések, úgy döntöttem csokorba gyűjtöm őket, mert egyszerűen fantasztikusak!

ice wreath
Ezekhez a koszorúkhoz kell egy kerek sütőforma,  ami középen lyukas és néhány valami, amit szeretnétek bele, például fenyőág, fahéj, bogyók, kis méretű tobozok, stb.
ice wreath
 Ennél a fenyős változatnál találtok szuper képpel ellátott részletes leírást. 
ice wreath

reindeer ice wreath
Ennek pedig a különlegessége, hogy a rénszarvasoknak készült, hiszen ők répát esznek  és ebbe a koszorúba répadarabok kerültek. Aranyos ötlet :)

Idén már a jég koszorún kívül találtam mécses és gyertyatartó ötleteket, íme néhány ezek közül is.
ice wreath
Ez ugyanolyan koszorú, mint az eddigiek, csak gyertyatartónak használva.
ice lantern
Ez pedig már az a változat, amikor két különböző méretű edény közé tesszük a bogyókat és öntjük a vizet.
ice lantern
ice lantern
 Nekem ez az ötlet is nagyon tetszik, mint ahogy itt is, használhatunk kuglóf formát is.
ice lanterns
Nagyon kellemes hangulatot lehet teremteni a gyertyatartókkal, a koszorúkat pedig gyerekekkel is elkészíthetjük, ha már ilyen hideg van, jó kis téli elfoglaltság kicsiknek, nagyoknak. 
Most még az időjárás is kedvez, élvezhetjük a jégkoszorúkat. 

2013. január 1., kedd

Lencse újévre- Lentils for new year

Megint eljött a Január elseje, ismét lencsét kell enni. Ez nekem nem esik nehezemre, mert nagyon szeretem, viszont ismét rájöttem: egész évben nem eszem lencsét, csak elsején. Miért is? Nem tudom...
No hát neki is láttam felkutatni recepteket. Mondanom sem kell, szupereket találtam, így össze is gyűjtöttem őket, lesz mit kipróbálni az elkövetkező időkben. Mindig ki vagyok éhezve az újdonságokra a konyhában, szeretem, ha minél változatosabb étrend kerül ki a kezeim alól. 
Aki maradna a főzeléknél, itt a link, Nosalty.hu-n van pár recept.
De aki jönne velem kicsit egzotikusabb irányba, annak egy kis inspiráció.
Rizzsel is, tésztával is össze tudjuk kombinálni:
rice and lentil salad

lentil bolognese
Egy időben anyum csinált is párszor lencse levest, én azt is szerettem és egy igazán egyszerű és gyors fogás.
easy lentil soup
Salátába is tehetjük, mondjuk ezt inkább nyárra tudom elképzelni. Sokfélét találtam, nekem ez áll közel az ízlésvilágomhoz.
lentil salad
Aki pedig még ennek ellenére sem jött meg a kedve a lencséhez, az olvassa el, hogy milyen jótékony hatásai vannak.
health benefits of lentils
Jó lencsézést!