2013. július 16., kedd

Első cake pop készítés- Our first cake pops

Végre volt alkalmunk kipróbálni, milyen cake popot készíteni, már régóta figyelem a sokféle fantasztikus kreálmányt. Igaz, az enyémek mondjuk úgy, krumpli alakúak lettek, de nagyon élveztem készíteni őket.
Unokatesónkkal, vagyis Picukival ügyeskedtünk, a massza elkészítéséhez csak asszisztáltunk.
Túró, citromhéj, citrom leve

Porcukor hozzá, vagy nyírfacukor, külön felvertük a tejszínt, ez is mehet bele, majd jöhet a piskóta.
És itt elkezdtük összedolgozni a piskótával is. Folyamatosan tettük bele, amíg nem lett gyúrható állagú.

2 féle tésztát készítettünk, az egyik túrós citromos, a másik rumos csokis. Ugye már meg is kívántátok :))))))))

Ha készen van a massza, akkor kezdődhet a golyó gyártás. Na ez a rész erősen gyerekkoromat idézte, imádtam kókuszgolyót gyúrni :))))))
Lehetnek csak golyók, dehát a pálcikás az igazi, ehhez kell egy kevés csokit olvasztani és abba mártani a pálcika végét, majd beleszúrni(de nem teljesen átszúrni) a golyókba.

Ott figyelnek a baloldali tálcán a kétféle golyócskáim, külön az egyik családtag kérése, aki mindkét ízt egyszerre szerette volna élvezni :))))))






Amikor a golyók készen vannak, beraktuk a mélyhűtőbe egy kis időre, hogy jó kemények legyenek, könnyebben tudjuk a csokiba forgatni őket.
Mondanom se kell, nehéz volt kivárni ezt az időt....de érdemes volt.
A következő bejegyzés a csokimártásról és a díszítésről szól, figyeljétek a blogot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése