2012. május 5., szombat

Anyák Napja

Eljött az év egyik legszebb napja: holnap édesanyánkat ünnepeljük. Erre a napra nem könnyű ajándékot készíteni, választani, hiszen azt, amit ők nyújtanak nekünk, nem lehet ezekkel kifejezni.

Az én életemben mondhatjuk, hogy anyukám a legfontosabb ember, a legbiztosabb pont, ő tanított meg a legfontosabb emberi értékekre, mint szeretet, megbízhatóság, önzetlenség.

A kreativitás  most is elő kellett jöjjön, hiszen nem könnyű meglepni és örömet okozni anyukámnak 2000 km-ről. Azt hiszem, azért ismét sikerült :) (igaz,Anyu?)

Vannak alap dolgok, amiket mindig használok ilyenkor: idézetek, képeslap, virág, fényképek. Ezeket pedig ezerféle kreatív módon ötvözhetjük. Saját anyukámon látom, mennyire fontosak neki az emlékek, mindent megőriz, amit tőlem és tesómtól kap. Íme néhány ötlet, ami másnak is inspirációt adhat, hogy megalkossa a tökéletes anyák napi meglepit.

Az első egy gyerekek által is elkészíthető, soha el nem hervadó csokor.

ötlet és képek innen
 Itt látható az a néhány hozzávaló, amivel meg tudjuk alkotni a cserepes virágot.
 Ezen a képen pedig láthatjátok, milyen egyszerű hajtogatási technikával készülnek a virág szálak.

Ha elkészültek és csokorba kötöttük a szálakat, bármilyen üveg, kis váza, vagy a képen látható kaspó megfelel, hogy adjunk neki valamilyen alapot. Én még tűznék bele egy üdvözlőkártyát és kész :)

A következő egy ötletes megoldás, hogyan ajándékozzunk képeket, de ne csak simán betegyük egy képkeretbe.  Ezen a képen ugyan esküvői képek vannak, de az alap ötlet szerintem nagyon jó.
A legjobb dolgok az életben nem a tárgyak.
Ezen a linken találtok segítséget az elkészítéshez, de inspirációnak is jó, hiszen más formában is elkészíthető, kinek milyen alapanyaga van hozzá. 

Készíthetünk fényképes képeslapot vagy ajándék dobozt is, így:

Ötletek innen
A következő ötlet pedig nagy kedvencem, nemcsak virág, de örök emlék is a kaspó miatt. Ráadásul az én anyukám odavan a hagymás növényekért.
kép innen


Ajánlom ezt a blogbejegyzést az én fantasztikus anyukámnak, aki nagyban hozzájárult, hogy az vagyok aki, és akinek hálás vagyok a sok törődésért amit a mai napig kapok tőle!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése