2012. május 2., szerda

Visszatérés- végre!!!!

Folytatom, megkerültem...új munkahely és 2 hét internet nélküli lét után, végre újra itt. Már nagyon hiányzott. Dehát az embernek 2 munkahely mellett, amikor még költözik is, igen kreatívnak kell lennie. Minden szempontból. Időt beosztani, ami épp nincs, konyhai felszerelés nélkül ételt varázsolni az asztalra- és itt nem arra gondolok, hogy elszaladok a Mekibe és veszek egy menüt-stb, stb.

Az új lakás, ahova költöztünk, nagyon kellemes, de ahhoz, hogy otthonos legyen, kell számomra pár dolog. Persze már első nap be is indult a fantáziám, milyen kreatív dolgokkal tudom feldobni. Ugyebár abból élünk, amink van, találtam pár poharat, mindegyikből egyet, amit rögtön tudtam, hogy nem ivásra  fogunk használni. Egyik nap ráleltem egy pár szép, kisméretű szobanövényre, amiből a legszebbet el is hoztam és már be is van ültetve egy nagyméretű borospohárba. Szerintem nagyon jól mutat a maga egyszerűségével, nem?


Még kettő lesz, mivel a nappali falán 3 egyforma, fehér polc található egymás felett, mindegyik sarkára kerülni fog egy kis növény, különböző poharakba. Itt a növények beszerzéséhez is kreativitás kell, nem sok helyen találni, ahol meglátom, le kell csapni rá, mert ki tudja meddig nem találok újra...szerintem az angolok kicsit lusták a növényápoláshoz. 
Ez egy egyszerű kis apróság, nekem nagyon hiányzott a zöld szín, meg az üde levelek. Sok-sok ötletem van még, amiket mindenképp bemutatok itt, ahogy sorra elkészülök velük :)

2 megjegyzés:

  1. ...hát de azt a kis táblácskát vedd már ki belőle mert az olyan béna! :) Csak megjegyzed, hogy mit ültettél el, nem?

    VálaszTörlés
  2. kedves Névtelen, én elég "béna" növénytartó vagyok, ezért meg szoktam tartani a kis táblákat, jól jön néha, bár valóban jobban mutat tábla nélkül :)

    VálaszTörlés