2012. március 17., szombat

Húsvéti dekorációk

Közeleg a húsvét, így hát nem hiányozhat a repertoárból néhány nyuszis, tojásos ötlet. Én a locsolás részt sosem szerettem húsvétkor, viszont olyan szuper húsvéti hangulatot teremthetünk néhány saját készítésű dekorációval. Nézzétek!

Találtam két aranyos ötletet hogyan csinálhatunk rendhagyó nyuszi fészket.
 Ehhez néhány cserép, festett tojás, vagy csoki tojás és valamilyen hagymás növény szükséges, ha egy emeletes süti kínáló tálra helyezzük őket, megkapjuk ezt a szép asztaldekorációt.
ötletek innen
 Ezt a másikat pedig el tudjuk készíteni élő virág nélkül, műfűvel, tetején csoki nyuszi van, a többi pedig apró csoki tojás, csak úgy összevissza elszórva a fűben, szerintem igazán dekoratív ötlet.

Most pedig egy vicces ötlet, hogyan varázsoljunk állatkát a tojásokból.
ötlet innen
 Néhány darab mintás papír, meg egy kis kézügyesség a formák kivágáshoz, majd némi ragasztó és kész a jópofa asztal dekor.

Ki mondta, hogy a húsvétot nem tehetjük hangulatossá gyertyafénnyel?
ötlet innen
Ehhez pedig nagyszerű ötlet, ha tojáshéjba öntünk gyertyát.Nekem nagyon tetszik, én eleve szeretem a gyertyafényt, így húsvét is, gyertya is.

Legközelebb tojásokkal jövök, ne hagyjátok ki!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése