2012. február 19., vasárnap

Közeleg a tavasz

Ma órákon át sütött a nap, és mivel már napok óta melegszik az idő, kezd tavasz érzetem lenni. Persze csak nagyon kicsit, ezért elkezdtem a tavaszi ötleteket gyűjtögetni, hátha ezzel is közelebb hozom ezt a jó kis évszakot.

Éppen ezért ma virágos lesz a bejegyzés, hátha más is kedvet kap kicsit kiszínesíteni a környezetét.


Nagyon egyszerű dolgokkal is kezdhetjük a tavaszodást: kartonból vagy anyagból-legjobb a filc- kis rügyező virágokat készíthetünk, amiket ágakra ragasztva már meg is kaptuk a rügyező fa hangulatot.
















Ezt a virágos hajpántot gyereknek, felnőttnek egyaránt el tudom képzelni.

Most pedig jöjjön egy szalagból készült virág elkészítésének a módja, amit használhatunk brossnak, táskára, hajpántra, amilyen színből csak szeretnénk.

Amire szükség lesz hozzá:
- olló
- ragasztópisztoly, vagy olyan ragasztó, ami használható anyaghoz
- szatén vagy mintás szalag, a képeken a 6mm szélessel készül a virág
- közepére gomb vagy nagyobb méretű strasszkő
Először vágjunk 8 db egyforma hosszú szalagdarabot, kb 12-14 cm-esek legyenek. 
Mindegyiket fogjuk meg a két szélénél és hajtsuk a  közepe fele, egy pötty ragasztóval ragasszuk oda. 

Ha mindet összeragasztottuk, elkezdhetjük egymásra ragasztani, mind a 8 db-ot, először 4-et, majd rá újra 4-et, hogy jó dús virágot kapjunk.

 Amikor ezzel megvagyunk, jöhet a közepére a gomb vagy strasszkő és készen is van a szalagvirág.
http://familycrafts.about.com/od/makingflowers/ss/Ribbon-Flower-Craft_8.htm
Érdemes a hátuljára anyag vagy filc kört ragasztani, így egységes lesz a hátoldal.

Nagyon szeretem, amikor elkezd tavaszodni, jobb a kedv, az idő, szebb az élet. Ilyen és hasonló ötletek ezért elég gyakran lesznek mostanában, remélem mindenki talál olyat, ami olyan lelkessé teszi, mint engem a tavasz! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése